Sokszor és sokat hallottam már a vezetőink és a keresztvonalaink felszólalásaiban, hogy egy rendezvénynek milyen hatalmas ereje van, hogy komoly döntések és nagy vezetők születnek egy-egy ilyen üzleti témájú esemény során. Az utóbbi időszakban volt lehetőségem saját tapasztalatok által arra, hogy ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát megvizsgáljam.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Együtt az úton program 2015-ben, aminek mind az 5 állomásán részt vettem. Az egész program február utolsó hétvégéjén indult, amikor még csak kisebb-nagyobb megszakításokkal voltam jelen, amit az akkor 10 hónapos kislányunk gondozása lehetővé tett. Viszont nagy nyereségem volt ebből az alkalomból, hogy rájöttem, Zitus hosszabb időt is el tud tölteni a szeretteimmel az én jelenlétem nélkül is, így elkezdtem újra rendezvényekre járni.
Aztán teltek-múltak a hónapok, Zita Gyémánt egyre függetlenebb lett tőlem és a végén már a teljes programon részt tudtam venni, aktívan közreműködve a feladatokban. Júniustól újra aktívan kezdtem építeni az üzletünket és egyre több újabb tapasztalatot szereztem. Ehhez még hozzájöttek különféle személyiségfejlesztő tanfolyamok és mindennek az lett az eredménye, hogy az Együtt az úton program novemberi V. állomásán végül megszületett bennem az a vezető, aki már régóta itt volt, és csak arra várt, hogy dolgozzak önmagamon és végre működésbe léphessen. Így történt, hogy saját magam számára igazoltam azt a felső vonalaink által sokat emlegetett igazságot, hogy a vezetők az ilyen rendezvényeken születnek.
Mindeközben pedig dolgoztunk azon, hogy kedves munkatársaink közül magunkkal vigyük a december 5-i első üzletépítők napjára azokat, akik nyitottak rá, hogy egy ilyen eseményen részt vegyenek. Így végre megtört a jég és a tegnapi napon már nem csak kettesben voltunk Viktorral, hanem öten voltunk ott a csapatból. Az egyik kedves munkatársunk ráadásul tegnap vette át az első üzleti szintért járó jutalmat, az SA kitűzőt és nagyon büszkék voltunk rá, amikor Őt a színpadra hívták.
Na és hogy mi a helyzet a rendezvényeken meghozott nagy döntésekkel? Ez a kijelentés több részről is megerősítést nyert. Egyrészt eldöntöttem, hogy a márciusi szemináriumon még többen leszünk ott a csapatból, mint most voltunk és töretlenül dolgozni fogok ezért. Másrészt pedig az egyik kedves csapattársunkra olyan nagy hatást tett a tegnapi esemény és a rengeteg történet, amit hallhattunk a különböző élethelyzetből elindult sikeres emberek szájából, hogy meghozta azt a döntést, hogy komolyan szeretne foglalkozni a DXN üzletével, úgyhogy hamarosan egy komoly, sorsfordító beszélgetés következik, ahol együtt megálmodjuk, hogyan segíthetjük őt a támogatásunkkal hozzá, hogy elérje a kitűzött céljait.
A hab a tortán pedig az volt a tegnapi nap folyamán, hogy nagyon sok értékes gondolatot kaptam a legkülönfélébb korú és foglalkozású, sikeres MLM-es üzletépítőktől. Emellett pedig fantasztikus érzés volt együtt örülni azokkal az emberekkel, akikkel együtt indultunk el az úton és akik a tegnapi nap folyamán vették át a megérdemelt elismeréseket a február óta elért eredményeikért.
Mindezen tapasztalatok, élmények és érzések összegzéseként elmondhatom, hogy valóban igaz a mondás: A RENDEZVÉNYEKNEK HATALMAS, EMBEREKET ÉS SORSOKAT MEGVÁLTOZTATÓ POZITÍV EREJE VAN!
Ha Te is szívesen szereznél saját tapasztalatokat a témában és örömmel tartoznál egy olyan csapatba, ami olyan mint egy nagy család, ahol mindenkinek van egy kedves szava vagy mondata a másikhoz és kipróbálnád, mennyi pluszt jelent, ha nem csak a saját erődből, hanem egy egész csapat erejével dolgozhatsz a céljaidért, keress meg minket és csatlakozz, hogy együttműködhessünk a sikereidért!
Legyen csodaszép napod! 🙂