Az elmúlt időszakban sok változás történt az életünkben, így fel kellett építenem egy új rendszert, ahogy a DXN-es munkámat végzem. A blogírás kicsit háttérbe szorult, de most újult erővel vágok neki a munkának és igyekszem újítani is ezen a téren. Izgalmas időszak következik így az életemben.

Június elsejével új időszámítás indult az életemben, ugyanis elkezdtem újra aktívan dolgozni az üzletünkben. Ez azt jelenti, hogy napi szinten keresek meg embereket az üzleti lehetőséggel, prezentációkat tartok online és offline és persze vevőgondozást is végzek. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat a munkába, amit igyekszem mindig ébren tartani. Sok erőt merítek például abból, hogy tudom, a most elvégzett munka fogja biztosítani, hogy a kislányunknak a jövőben gondtalan élete legyen, anyagi biztonságot teremtek az egész családunk számára.

Júniusban az Együtt az úton program következő állomásán aztán meghatároztam a pontos céljaimat, hogy mit szeretnék elérni 2015 decemberére és azt is összeírtam, milyen tevékenységeket kell ehhez elvégeznem. Nagyon izgalmas ez az egész munka, jó látni, ahogy haladok lépésről lépésre előre.

Közben pedig igyekszem időt és energiát fektetni a személyiség-fejlesztésre is, mert ahogy a mentorunk szokta mondani, nem tud ugyanaz az ember gyémánt szintű üzletet építeni, aki nulla tudással elindul az üzletben, vagyis folyamatosan dolgozni kell magunkon, bővíteni a tudásunkat és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

Tudom azt, hogy képes vagyok arra, hogy elérjem a decemberre kitűzött céljaimat, mert hisznek bennem a mentoraim is és Viktor is minden téren támogat. Tovább erősítjük és stabilizáljuk az üzletünket, miközben sok jó embernek segítünk elérni a saját céljaikat is. Mert inkább állítok én magamnak kihívásokat, minthogy állítson nekem az élet. :)

Újra itt :)
Cimke:                                 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


kilenc + = 10

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>