Ezen a héten két nap is azzal telt, hogy egy nagyon kedves DXN-es természetgyógyász barátunk vendégeskedett nálunk és a már meglévő vásárlóinknak, illetve más ismerőseinknek biorezonanciás méréseket végzett. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat ebben a szituációban.
Arra már korábban rájöttünk, hogy fantasztikusak a DXN termékei, de azt is megtapasztaltuk, hogy bizonyos esetekben nem elég a mi tudásunk velük kapcsolatban, hogy a megfelelőt ajánljuk közülük. Ezért szerettünk volna a barátainknak, ismerőseinknek lehetőséget adni arra, hogy egy egészségi állapotfelmérésen részt vegyenek. Szerencsésnek érzem magunkat azért, hogy a cégen belül akad olyan ember, aki hitelesen tud szakmai tanácsot is adni.
Ezek a napok azért is tetszettek nekem különösen, mert lehetőségünk nyílt arra, hogy néhány olyan törzsvásárlónkkal beszélgessünk, akikkel már egy ideje nem sikerült személyesen találkozni. Úgy gondolom, hogy ők nagyon értékes emberek és ezért is fontos számomra, hogy valóban segíteni tudjak az egészségük megőrzésében, állapotuk javításában.
Üzleti szempontból is sokat számított ez a két nap, hiszen a mérések hatására történtek termékvásárlások és egy új regisztrált tagot is köszönthettünk a csapatunkban. Mivel előzőleg sikerült mindenkinek átadnunk, hogy milyen komoly szakember a természetgyógyászunk, így nem volt kérdés, hogy hiteles volt az emberek szemében. Ez a fajta bemutatás fontos része a munkánknak, most ezt is alkalmunk nyílt gyakorolni.
Innentől kezdve pedig a mi dolgunk és felelősségünk, hogy nyomon kövessük a mérésen résztvevők termékfogyasztását, illetve ha bármi kérdés felmerül bennük, azt megválaszoljuk. A cég magyarországi vezetőségének hála ehhez a háttérmunkához is nagyon modern és jól használható eszközök állnak rendelkezésre. Ezeket ki-ki a saját ízlésének megfelelően online vagy akár nyomtatott formában alkalmazni tudja.
Hálás vagyok azért, hogy újra módunk volt néhány embernek segíteni abban, hogy fenntartsák vagy visszanyerjék egészségüket.