Múlt szombaton Viktorral részt vettünk a soron következő céges üzletépítői rendezvényen és fantasztikus előadásokat hallgathattunk meg. A nap programja úgy lett felépítve, hogy lehetőségünk volt arra, hogy fontos információkat gyűjtsünk be a cégről és a termékekről szakértőktől és egy különleges előadás is elhangzott a BIZALOM témájában.
A gyógygombák hatása az egészségre
2015. december 9-én megrendezésre került az első székesfehérvári információs rendezvény, ahol két nagyszerű előadótól tanulhattunk arról, hogy a gyógygombák hogyan hatnak szervezetünk, illetve a pénztárcánk egészségére. Külön büszkeség számomra, hogy az eseményt megszerveztem és a lebonyolításban is oroszlánrészt vállaltam és elmondhatom, hogy ez a feladat ismét rengeteg tanulsággal szolgált számomra.
Hogyan lettem egy világhírű előadó kísérője egy fél napra
2015.10.17-én került megrendezésre a X. Network Marketing Mesterelme Nap, amin a szerevezők – akik egyben a DXN-ben a vezetőink – kérésére a rendezvény lebonyolításában segédkező munkatársakként vettünk részt. A nap végén azonban úgy jöttem haza, hogy több lettem és fantasztikus
Komfortzóna? Határok? Lépd át őket!
Sokszor sokan beszéltek már arról különféle általam hallott előadásokban, hogy az embernek van egy saját maga által kialakított úgynevezett komfortzónája, aminek a határain belül mozogva, komfortosan, kényelmesen éli életét és végzi tevékenységeit. A legtöbben pedig arra is buzdítottak, hogy érdemes
Professzionális segítség termékoldalról is
Ezen a héten két nap is azzal telt, hogy egy nagyon kedves DXN-es természetgyógyász barátunk vendégeskedett nálunk és a már meglévő vásárlóinknak, illetve más ismerőseinknek biorezonanciás méréseket végzett. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat ebben a szituációban. Arra már korábban rájöttünk,